Ügyfél zóna Bejelentkezés

Kereskedelmi feltételek

Ezek az általános feltételek (tovább csak „Feltételek") az egyetlen érvényesek, és helyettesítik az összes többi feltételt, kivéve az előzetesen kimondott és írásbeli megegyezést. A feltételek attól a pillanattól érvényesek, amikor az oldalakra felkerülnek, és nem vonatkoznak azokra a szerződésekre, amelyek ez előtt a pillanat előtt voltak megkötve. Minden jogi viszony azokon az alapokon nyugszik, amelyek az oldalainkon mint Feltételek vannak feltűntetve, és amelyek az adott időben érvényesek. Azzal, hogy Ön elküldi a megrendelőlapot, Ön feltétel nélkül elfogadja a Feltételeket, és ezeket előzetesen el is olvasta. Az oldalainkra való belépéssel Ön kötelezi magát, betartani a Feltételeket.

 

Megrendelés

 

Ha érdekli Önt az általunk kínált szolgáltatás, amelynek a lényege az, hogy Önnek, az Ön számlájára és az Ön nevében mi elintézzük a Premium számlák megvásárlását (tovább csak ALLINCLUSIVE) a Streammania.com szolgáltatástól, feltétlenül ki kell tölteni a megrendelést.
Miután Ön elküldi a megrendelőlapot, azonnal megjelennek a fizetéshez szükséges információk, amelyeknek a másolatát Ön megkapja arra az e-mail címre is, amelyet feltűntette a megrendelőlapon.

 

Kézbesítés

 

Mivel a termék, amelyet a Streammania forgalmaz, nem fizikai jellegű, minden termékinformáció, mint ahogy maguk a termékek is, elektronikus posta formájában vannak kézbesítve. Mindent megteszünk azért, hogy betartsuk az oldalainkon feltűntetett kézbesítési határidőket. Nem felelünk azonban azért, ha a kézbesítés később zajlik le a mail szerver kiesése miatt, amely az ügyféllel való kommunikációra szolgál, vagy ha a fizetés  harmadik személy miatt késik. Abban az esetben, ha mi a fizetést nem kapjuk meg, elkezdődik a késés okának a vizsgálata (bank, Magyar posta, stb.), amely több napig is eltarthat. Ebben az időben nem lehetséges a pénzügyi eszközök visszatérítése, avagy a termék újraküldése.

 

Díjak

 

Annak a díja, hogy mi Önnek, az Ön számlájára és az Ön nevében létre hozunk egy ALLINCLUSIVE számlát, amely leírása az oldalainkon található, forintban van feltűntetve, kézbesítési díj nélkül. A szolgáltatás forgalmazója adófizető, így hát a díjak az oldalainkon véglegesek és ÁFA-val együtt vannak feltűntetve.

Az ÁFA csak a szolgáltató díját érinti - tehát a ALLINCLUSIVE számla megvásárlását Önnek, az Ön számlájára és az Ön nevében. A kiadások a vásárló nevében és az ő számlájára nem számítódnak bele az ÁFÁ-ba, az illetékes törvény nevében - § 22 3 fej. A 222/2004 számú Szlovák köztársasági törvény, amely a szlovák törvénykönyvben található.

 

Fizetési mód

 

A megrendelt áruért kétféle képpen tud fizetni, mégpedig banki utalással vagy készpénzes befizetéssel cégünk számlájára.

Abban az esetben, ha az ügyfél a készpénzes befizetést választja, a bankban ki kell fizetni a díjat is, amit ezért a tranzakcióért a bank számláz. Ezt az összeget a bank számlázza, nem pedig a mi társaságunk.

A kigenerált adatok kötelezőek. Nem elfogadható, hogy az ügyfél más összeget fizessen be, mint ami a megrendelésbe ki lett generálva. Ilyen esetben a megrendelés csak aztán lesz lebonyolítva, ha a teljes összeg megérkezik a számlánkra.

 

A rspremium.hu szerver Ügyfélzónája

 

A rspremium.hu, a szolgáltatás forgalmazója, fenntartja jogát, bármikor és az ok megadása nélkül megváltoztatni a rspremium.hu rendszer hűségprogram feltételeit és szabályait, mint például az engedmény értékét. A rspremium.hu, a szolgáltatás forgalmazója, nem felel a kiesésekért az ügyfél zóna rendszerében, amelyeket technikai gondok okozhatnak.

A rspremium.hu hűségprogramja új Premium számlák vásárlására  és ezek meghosszabbítására vonatkzonak. Az engedmény, amelyet az ügyfél a program keretében kap, nem vonatkozik azokra a termékekre, amelyek az adott időben olcsóbbak a Happy Hour program keretében.

 

A Premium számla adatkorlátozása

 

Az ALLINCLUSIVE Premium számlának nincsen adatkorlátozása. Az ALLINCLUSIVE Premium számláknak csak időkorlátozásuk van, az időtartamokat megtalálja az oldalainkon. A megrendelés elküldése előtt az ügyfél köteles elolvasni ezt a határoztatot, mint ahogy az információkat is az adott termékről, amelyek megvannak jelenítve a rspremium.hu szerver oldalain.


Reklamáció vagy a Megrendelés visszavonása

 

Az elküldött megrendelés mindkét fél számára kötelező. Egyoldalú megrendelés visszavonása nem lehetséges, a megrendelés visszavonására csak akkor kerülhet sor, ha a lent feltűntetett feltételek, amelyek a megrendelés kifizetését érintik, nincsenek betartva. Abban az esetben, ha valami hiba következett be, kérem azonnal lépjen velünk kapcsolatba a következő e-mail címen: support@rspremium.hu, és megpróbáljuk a problémát megoldani. Ugyanez érvényes a reklamációkra is. A jótállási feltételek a termék általános feltételeitől függenek, amely megvásárlását Ön nálunk rendelte meg és amelyeket a Streammania.com szolgáltatás oldalain talál meg.

A Premium számla mint egy software van számontartva, ezért a díja visszatérítése csak abban az esetben lehetséges, ha még használatlan, tehát csak akkor, ha meg nem történt meg az első bejelentkezés, ill. a számla aktiválása. 

A rspremium.hu, a szolgáltatás forgalmazója nem felel a kereskedelmi feltételek változásáért és a rapidshare.com szervernél történő kiesésekért. A rspremium.hu, a szerver üzemeltetője, nem felel a kiesésekért a rapidshare.com szervernél, amelyeket technikai gondok okoznak, mint ahogy a jogi lépésekért sem felel, amelyeket a streammania.com, filehostingos oldalakon technikai gondokért sem, amelyek az ALLINCLUSIVE számlát támogatják, vagy egy harmadik személy tesz. A rspremium.hu, a szerver üzemletetője, nem felel azokért az adatokért, amelyek az említett szervereken vannak elmentve.

 

A megrendelés esedékessége

 

Minden ügyfél köteles végrehajtani a fizetést a megrendelt termékért legkésőbb 21 naptári napon belül a megrendeléstől. Abban az esetben, ha a fizetés nem történik meg, a megrendelést visszanontként tartjuk számon. Abban az esetben, ha ismételten meg lettek szegve a fizetési feltételek ugyanaz az ügyfél részéről, be lehet sorolva a nem fizetők közé és a további szolgáltatások nyújtását megtagadhatjuk tőle.

 

Személyes adatok

 

Az ügyfél a megrendelés elküldésével nyilvánítja ki beleegyezését a rspremium.hu szolgáltatás üzemeltetői részére, hogy a megrendelésben feltűntetett személyes adatait feldolgozza és archiválja. Egyúttal az ügyfél beleegyezését adja ahhoz, hogy a rspremium.hu szerverről küldve legyenek a megadott e-mail címre az újdonságok és információk. 

Garantáljuk Önnek, hogy a megrendelését bizalmasan kezeljük, de figyelmeztetnünk kell Önt, hogy nem garantálhatjuk a telekommunikációs online levelezés adatátvitelét, mely kizárólag a rspremium.hu szolgáltatás üzemeltetőjének szól.


Az ügyfél igazolja, hogy az általános kereskedelmi feltételeket elolvasta, mint ahogy a reklamáció feltételeit is még az előtt, hogy kitöltötte volna a megrendelőlapot és egyúttal megerősíti azt, hogy ezekkel a feltételekkel egyetért.